Tegyük közösen láthatóvá Székelyföldet!

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Az elnökválasztás második fordulója előtt, erdélyi magyar személyiségek kezdeményezésére egy mozgalom indult Tegyük közösen láthatóvá Székelyföldet! címmel. A kezdeményezés elindítói úgy látják, hogy „az elnökválasztás második fordulója olyan döntési helyzet elé állította Székelyföld lakóit, amely megosztja a székelységet, de továbbra sem kínál választ a többször, több módon is megfogalmazott közösségi igényre: legyen e régiónak olyan autonómiája, mely őt történelmi örökségéből adódóan megilleti, és az európai demokráciák sikeres gyakorlatát intézményesíti.”

Ezért arra bíztatnak minden választópolgárt, hogy „december 6-án éljen alkotmányos szavazati jogával, de a szavazócédulán ne a két elnökjelölt valamelyikére üsse pecsétjét, hanem jelölje meg harmadik alternatívaként a mi választásunkat, az AUTONÓMIÁT!”

Nagy örömünkre szolgál, hogy van egy tiszta, céltudatos hang, amely közösségünk alapvető céljaira, értékeire épít, nem latolgat nemzeti értékeinktől idegen szempontokat, és amely épp a magyar választók hangja. A mozgalom olyan szempontot állít a közvélemény homlokterében, amelyet a Székely Nemzeti Tanács teljes mértékben magáénak vall. A szavazólap átírására tett javaslat és az ehhez kapcsolódó aláírásgyűjtés már önmagában jelzi: az SZNT helyesen döntött, amikor az államfőválasztás előtt a szavazatok érvénytelenítésére szólított fel, kifejtve: addig ne válasszunk Romániának elnököt, amíg nem választhatunk Székelyföldnek.

A mostani kezdeményezés, amelyhez alig egy nap alatt közel százan csatlakoztak, és amelynek elindítói közt olyan neves személyiségek vannak, mint Csetri Elek történész, akadémikus, Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, Egyed Ákos akadémikus, Gazda József író, Bakk Miklós politológus, Éhn József a budapesti Társaság a Kárpát-medencei Magyarságért egyesület elnöke – mérföldkő lehet a székelyföldi közösség és a központosított román hatalom viszonyában.

Mi magunk is örömmel csatlakozunk a kezdeményezéshez, amely a http://autonomia.kerekasztal.ro/ honlapon érhető el.

Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke

Sepsiszentgyörgy, 2009. november 27.

Webdesign:
Ercomp Romania
SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
ercomp.eu