II. Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Legyen Székelyföldön hivatalos nyelv a magyar!

A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Ideiglenes Házbizottsága, a nagygyűlés tavaly szeptemberi határozata értelmében 2010. március 12-én, 15 órára a sepsiszentgyörgyi kultúrpalotába összehívja a II. Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést. Ez úton is meghívunk minden egyes székelyföldi önkormányzati képviselőt, illetve polgármestert valamint megye-elnököt, hogy politikai hovatartozástól függetlenül vegyenek részt a nagygyűlés munkálataiban.

Azt követően, hogy a tavaly szeptemberben tartott első nagygyűlés mindkét helyszínén egyöntetűen a fent jelzett időpontot és helyszínt fogadták el a jelen lévők, az Ideiglenes Házbizottság annak reményében látott hozzá a szervezéshez, hogy ezúttal nem lesz vita sem az ülés formájáról sem annak tartalmáról, minden politikai szereplő felismerte, hogy az autonómia érdekében egységes fellépésre van szükség. Ennek jegyében levélben fordultunk a Székelyföldön tevékenykedő politikai szervezetekhez, hogy jelöljenek képviselőket a szervezőbizottságba. Eddig pozitív válasz érkezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt ügyvezető elnökétől. Továbbra is várjuk az RMDSZ, valamint a román pártok visszajelzését.

Az Ideiglenes Házbizottság tartalmi javaslatokat is tett. Ezek közül legfontosabb, hogy a SZÖN határozatban rögzítse a magyar nyelv hivatalos jogállását Székelyföldön.

A résztvevőkkel való jobb kommunikáció érdekében a házbizottság internetes felületet hozott létre (címe: http://blog.erdely.ma/hazbizottsag/), ahol közzé teszünk minden, a szervezéssel és a tartalommal kapcsolatos közérdekű információt, illetve ahol a résztvevőknek lehetőségük lesz hozzászólni, véleményt mondani, javaslatokat tenni.

dr. Farkas Csaba
az Ideiglenes Házbizottság elnöke
Székelyföld, 2010. január 21.

Webdesign:
Ercomp Romania
SZÉKELY NEMZETI TANÁCS - CONSILIUL NAŢIONAL SECUIESC
SZEKLER NATIONAL COUNCIL

520009 Sepsiszentgyörgy / Sfântu Gheorghe, Konsza Samu utca 21
Tel.: +40 267 318.180, e-mail: office@sznt.ro
2006 - 2010 © Minden jog fenntartva! All rights reserved! Toate drepturile rezervate!

Webhosting:
ercomp.eu